2017 szeptember 25 hétfő

Átadták a kilencedik Henkel Art.Award. művészeti díjat

A Henkel Central Eastern Europe (Henkel CEE) immár kilencedik alkalommal hirdette meg a 7000 euró pénzjutalommal és a két kiállítás lehetőségével járó Henkel Art.Award. díjat. Idén 31 országból összesen 1060 nevezés érkezett a művészeti díjra. Közülük 5 döntős – beleértve egy magyar művészt is – versengett az első helyezésért, a november 25-i díjátadó gálán. A nemzetközi szakértőkből álló zsűri végül egy lengyel művészt, Maksymilian Cieślak-ot választotta győztesnek.

A Henkel ezzel a versennyel és díjjal kíván hozzájárulni a kelet-közép-európai régió művészeti kultúrájának kibontakozásához. Örülünk, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a díj ilyen kitűnő hírnevet szerzett. Kilenc évvel ezelőtt közel 180 pályázatot kaptunk. Az idén viszont, már több mint 1000 résztvevőnk volt – mondta Günter Thumser, a Henkel CEE elnöke.

A Henkel Art.Award 2010 díjra összesen 1060 alkotás érkezett be Közép- és Kelet-Európa, valamint Közép-Ázsia 31 országából. A beérkező pályaművek száma új rekordnak számít a Henkel Art.Award. történetében. A múzeumi szakemberekből, műértőkből, elismert kurátorokból és galériatulajdonosokból álló nemzetközi zsűri az idei öt finalista közül Maksymilian Cieślak lengyel művészt választotta a Henkel Art.Award. 2010 nyertesének.

A pályázatokat elbíráló zsűri elnöke a MUMOK múzeum igazgatónője, Karola Kraus volt. További zsűritagok: Maria Vassileva a szófiai City Art Gallery főkurátora (Bulgária), Juraj Carny pozsonyi kurátor és galériatulajdonos (Szlovákia), Dorota Monkiewicz a breslaui Kortárs Művészeti Múzeum igazgatóhelyettese (Lengyelország) valamint Basak Senova Muratoglu törökországi független kurátor.

A zsűrielnök értékelése szerint, Maksymilian Cieślak a fiatal művészek teljesen új generációját képviseli. Filmes alkotásait nagyon intenzív elbeszélésmód és eredetiség jellemzi. Cieślak a némafilmes eszközökkel, a YouTube-on közzétett amatőr filmek esztétikai megjelenítésével és a „found footage” (talált felvételek) technikával dolgozik. Ebben a vonatkozásban a filmet, mint közvetítő eszközt teljesen szabadelvűen, néha humorosan közelíti meg. A mozgóképek történelmét, valamint médiatörténeti mítoszokat, például Jurij Gagarin űrrepülését vagy a Doors koncerjét használja fel a rendkívül szokatlan filmes nyelv létrehozásához. Néhány munkája, például a Doctor Faustus vagy a Cloud Nine nagyon dühös szatíraként jelenik meg a művészeti színtéren.

Maksymilian Cieślak mellett, idén további négy pályázó, köztük egy magyar művész is versengett a Henkel Art.Award 2010 díjért. Az installáció kategóriában pályázó Hory Gergely a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója, építész szakon. Installációs munkáit, az elmúlt években, már több csoportos és egyéni kiállítás keretében is bemutatta itthon, Ausztriában és Olaszországban.

A magyar művészélet fiatal generációja, az elmúlt években már több ízben bizonyította tehetségét a Henkel.Art.Award. zsűri színe előtt. 2007-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező Tanszékének hallgatója, Domán Rajmund kotyoGo fantázianevű hordozható kávéfőzőjével elnyerte a fődíjat. 2008-ban pedig, Gellérfi Pál, kortárs grafikai alkotásaival képviselte Magyarországot a nemzetközi döntőn.

A Henkel Art.Award 2010 döntős pályaműveket, beleértve a győztes műveit, 2010. november 26-28. között tekinthették meg az érdeklődők, a MUMOK épületében.






CSRLABOR: Magyarország első vállalati CSR-híroldala

Cinizmus lengi körül a jótékonykodást ma Magyarországon. Mint mindenben, ebben is az önérdeket keresik, a haszonszerzést látják sokan. Különösen igaz ez a vállalati társadalmi felelősségvállalásra (angolul corporate social responsibility - CSR) . Cinikusan viszonyul hozzá a közvélemény egy része, mert...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr

Close

Highlighting is Turned On - Give it a try by highlighting some text or hovering over an image!

Highlighter

Close Bubble

Thank you for your comment!

Your comment will be shown publicly once it is approved by site moderator.

Highlighter

Close Bubble

Post Comment ›

what is Highlighter?

highlighter.com

Annotype allows you to highlight any text or image on this page, then leave an annotation right there for everyone to see! It's just like leaving a comment.

Watch the video below to see it in action!

What is Highlighter?

Highlight. Comment. Share. It really is that simple!