2017 szeptember 25 hétfő

„Valóban Felelős Vállalat” díjat nyert a MARS

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) negyedik alkalommal meghirdetett „CSR Best Practice” pályázatán idén minden pályázó sikeresen szerepelt, ezáltal 11 vállalat kapta meg a legjobb gyakorlatnak járó elismerést.  Az év elején kiírt pályázatban a vállalatoknak annak leírására és igazolására kellett kiemelt figyelmet fordítaniuk, hogy az etikus működés miként valósul meg a vállalat mindennapjaiban, és hogyan éri el a társaság a társadalmi és környezeti felelősség egyensúlyát. Az idei pályázattal kapcsolatban Dr. Szeles Péter, az MPRSZ elnöke elmondta:

Ebben az évben a korábbi évekhez képest kevesebb nevezés érkezett, ami valószínűleg a válságnak tudható be. Ugyanakkor jelentős fejlődés látható a pályázatok színvonalában, hiszen most először fordult elő, hogy a zsűri minden pályázatot elismerésre méltónak talált.

A „CSR Best Practice” pályázatban idén először az MPRSZ meghirdette a Valóban Felelős Vállalat kategóriát is, mely kategória ismérvei Tóth Gergely „A Valóban Felelős Vállalat” című, ingyenesen letölthető könyvében szerepelnek. A pályázók közül a 2010-ben először induló MARS Magyarország egyetlen nagyvállalatként nyerte el a VFV címet.

Nagy meg-tiszteltetés számunkra ez az elismerés, mert azt bizonyítja, hogy a MARS jó úton jár. Felelős, és a fenntarthatóság iránt elkötelezett vállalatként szeretnénk példát mutatni versenytársaink számára is – mondta el Mayer Zsolt, a MARS Magyarország vállalati kapcsolatok vezetője.

Az oklevelet a vállalat a Magyar Public Relations Szövetség 2010. december 16.-i közgyűlése utáni ünnepélyes fogadáson vette át. A pályázatokat idén digitális keretrendszerben dogozta fel a MPRSZ, felsőoktatási intézmények kommunikáció szakos hallgatóinak bevonásával, az eredmény pedig DVD lemezen kerül forgalmazásra.






CSRLABOR: Magyarország első vállalati CSR-híroldala

Cinizmus lengi körül a jótékonykodást ma Magyarországon. Mint mindenben, ebben is az önérdeket keresik, a haszonszerzést látják sokan. Különösen igaz ez a vállalati társadalmi felelősségvállalásra (angolul corporate social responsibility - CSR) . Cinikusan viszonyul hozzá a közvélemény egy része, mert...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr

Close

Highlighting is Turned On - Give it a try by highlighting some text or hovering over an image!

Highlighter

Close Bubble

Thank you for your comment!

Your comment will be shown publicly once it is approved by site moderator.

Highlighter

Close Bubble

Post Comment ›

what is Highlighter?

highlighter.com

Annotype allows you to highlight any text or image on this page, then leave an annotation right there for everyone to see! It's just like leaving a comment.

Watch the video below to see it in action!

What is Highlighter?

Highlight. Comment. Share. It really is that simple!