2017 szeptember 24 vasárnap

Elindult a 2012-es Séta Dévára!

Zsoltban megszületett egy elhatározás, hogy segíteni fog. Az "El Camino" iskola elvégzése után átélte, hogy a lépéseknek mekkora erejük van, aminek hatására 2011-ben 440 km-t gyalogolt Budapesttől Déváig, hogy felhívja a figyelmet egy különleges alapítvány munkájára. Szombaton, október 27-én pedig ismét útnak indult. „Álmodozó gyalogló, megrögzötten szentimentális fellegekben járó, elkötelezett szeretetvadász és mosolycsempész. Tanulmányait mai napig végzi különböző neves és kevésbé neves, ám nagyon hasznos iskolákban itthon és határon túl, kezdetben kis lépésekkel haladt, majd egyre hevesebben sietett, most már szinte rohan.” - Így jellemzi magát Kozma Zsolt, a Séta Dévára program ötletgazdája.

A cél, hogy felhívja a figyelmet az alapítványra, melyet Böjte Csaba alapított és több, mint 2 000 gyermek gondját viseli. Erdély szerte 67 házban, Magyarországon három házban nevelkednek, jutnak meleg ételhez, tanulnak és lesznek testileg és lelkileg egészséges felnőttek a rászoruló gyermekekből. A házak gazdálkodnak, gyümölcsöt, zöldséget termesztenek, állatokat tartanak. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány ezt a színt teszi a világhoz.

Idén már nem csupán mi, a kis támogató háttércsapata van Zsolttal, hanem védnökök is csatlakoznak hozzánk. A nagyszerű énekes Palya Bea, Dr. Bagdy Emőke a pozitív pszichológia neves alakja és Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész is mellénk álltak, hogy ezzel segítsék a kezdeményezést

„Amikor ez a fiú, így, mint a mesék vándora, hőse fogja a vándorbotot és elindul ugyanolyan módon megteszi azt, hogy befelé fordul. Mert ahhoz, hogy kint a világban hatékonyak legyünk, először is mélyen magunkba kell tekintenünk” Dr. Bagdy Emőke

„Szerintem nincs cselekedet, ami nyomot ne hagyna, ami változást ne indítana. Csak jó sok bizalommal, az öröm energiájával kell feltölteni azt a cselekedetet és akkor elkezd továbbsugározni és termeli a jót.” Palya Bea

„Én nagy-nagy szeretettel köszönöm ezt az ajándékot, amivel szebbé, teljesebbé, lakhatóbbá teszi a világunkat. És egyben bíztatok bátorítok mindenkit, hogy teremje meg a maga kis virágát ott ahol van. Lehet, hogy valaki nem érez magában kedvet egy ilyen hosszú útra, egy ilyen nagy sétára, de úgy érzi talán, hogy hangja kell legyen ennek a szó nélküli sétának és ő beszél, más talán rajzol.” – Böjte Csaba

"Körülbelül egy euróba kerül nálunk egy gyermek egy napja. Egy euróból meg lehet menteni egy gyermeket. Hát megéri, jó vásár, nem?" (Böjte Csaba)

Szerintünk nagyon is jó vásár, amiben örömmel veszünk részt és szeretnénk mindenki bevonni! Hogyan lehet csatlakozni? Mindenki maga döntheti el, miben és hogyan szeretne részesévé válni Zsolt útjának és segíteni a gyerekeken. A programban 1 kilométer 1€ vagy 300Ft. Mindenki maga dönt arról is, hogy hány kilométert támogat. Hát így lesz a Sétából adomány a rászoruló gyermekek számára.

Az alapítvány külön alszámlát nyitott a Séta Dévára program számára: MKB Bank - 10300002-20145639-49020140 (Dévai Szent Ferenc Alapítvány)





CSRLABOR: Magyarország első vállalati CSR-híroldala

Cinizmus lengi körül a jótékonykodást ma Magyarországon. Mint mindenben, ebben is az önérdeket keresik, a haszonszerzést látják sokan. Különösen igaz ez a vállalati társadalmi felelősségvállalásra (angolul corporate social responsibility - CSR) . Cinikusan viszonyul hozzá a közvélemény egy része, mert...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr

Close

Highlighting is Turned On - Give it a try by highlighting some text or hovering over an image!

Highlighter

Close Bubble

Thank you for your comment!

Your comment will be shown publicly once it is approved by site moderator.

Highlighter

Close Bubble

Post Comment ›

what is Highlighter?

highlighter.com

Annotype allows you to highlight any text or image on this page, then leave an annotation right there for everyone to see! It's just like leaving a comment.

Watch the video below to see it in action!

What is Highlighter?

Highlight. Comment. Share. It really is that simple!