2017 szeptember 25 hétfő

Együtt ünnepeltek a fogyatékkal élő gyermekek egészséges társaikkal

Fogyatékossággal élő gyermekek, nevelőik és szüleik is meghívást kaptak idén a Budapest Bank Mikulás rendezvényeire. A kezdeményezés nyomán - a Kézenfogva Alapítvány segítségével - mintegy 130 speciális nevelési igényű vendég vehetett részt a pénzintézet munkatársai gyermekeinek szervezett eseményeken. A bank ezzel a programmal is az esélyegyenlőség és a fogyatékossággal élők társadalmi beilleszkedésének fontosságára kívánta felhívni a figyelmet.


A Kézenfogva Alapítvány több száz olyan családot támogat a mindennapokban, ahol fogyatékossággal élő, halmozottan sérült gyermek nevelkedik. A Budapest Bank budapesti székházába és békéscsabai Bankműveleti Központjába idén 130 fogyatékossággal élő kisgyermek is meghívást kapott, hogy szüleikkel, valamint a bank munkatársainak gyermekeivel együtt várják a Mikulást. A december 3. és 7. között megrendezett eseményeken zenés, interaktív előadással, játékokkal, ugrálóvárral és kézműves programokkal várta a bank a kis vendégeket, akik ajándékcsomagot is kaptak. A rendezvények előkészületeit, lebonyolítását a bank munkatársai önkéntesként segítették.

„Nagy örömmel fogadtuk a Budapest Bank meghívását, hiszen az általunk támogatott gyermekek számára különösen fontosak azok az események, ahol lehetőségük nyílik egészséges társaikkal együtt tölteni az időt. Ezek a programok nemcsak társadalmi beilleszkedésüket segítik, de jelentősen hozzájárulhatnak fejlődésükhöz is. Alapítványunk közel két évtizede támogatja a fogyatékossággal élő, halmozottan sérült gyermekeket, és olyan befogadó társadalomért dolgozunk, ahol ők is egyenlő esélyekkel érvényesülhetnek. Közös felelősségünk, hogy egy érettebb, elfogadóbb generációt neveljünk, ezért is fontos számunka, hogy a Budapest Bank e rendezvényekkel partnerként segíti munkánkat” – mondta el Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója.

„Felelős vállalatként igyekszünk mi is javítani a rászorulók, különösen a sérült vagy beteg gyermekek helyzetén” – mondta el Rolek Ferenc, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese. „Az esélyegyenlőség, a speciális helyzetben élők elfogadása kiemelten fontos számunkra. Bízom benne, hogy a Mikulás ünnepségeinkkel nemcsak örömöt szereztünk a gyermekeknek, de munkatársaink figyelmét is sikerült felhívnunk helyzetükre, problémáikra.”

A Kézenfogva Alapítvány 1993 óta támogatja a fogyatékossággal élő, halmozottan sérült emberek ügyeit. Az alapítvány számos programmal segítik a rászorulókat, és kiemelt segítséget nyújt azoknak a családoknak, ahol speciális nevelési igényű gyermek él. A szervezet az előhívó nélkül tárcsázható 13600-as számon, a 13-as kód megadásával hívásonként 250 forinttal támogatható.






CSRLABOR: Magyarország első vállalati CSR-híroldala

Cinizmus lengi körül a jótékonykodást ma Magyarországon. Mint mindenben, ebben is az önérdeket keresik, a haszonszerzést látják sokan. Különösen igaz ez a vállalati társadalmi felelősségvállalásra (angolul corporate social responsibility - CSR) . Cinikusan viszonyul hozzá a közvélemény egy része, mert...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr

Close

Highlighting is Turned On - Give it a try by highlighting some text or hovering over an image!

Highlighter

Close Bubble

Thank you for your comment!

Your comment will be shown publicly once it is approved by site moderator.

Highlighter

Close Bubble

Post Comment ›

what is Highlighter?

highlighter.com

Annotype allows you to highlight any text or image on this page, then leave an annotation right there for everyone to see! It's just like leaving a comment.

Watch the video below to see it in action!

What is Highlighter?

Highlight. Comment. Share. It really is that simple!