2017 szeptember 24 vasárnap

UniCredit: több mint 18 millió forint civil szervezeteknek

Az UniCredit Alapítvány és az UniCredit Bank Hungary Zrt. kihirdette a Szociális innováció elnevezésű társadalmi célú pályázatának nyerteseit: három hazai szervezet részesül az összesen 18 millió forintot meghaladó támogatásban.


A Habitat for Humanity Alapítvány lett az első helyezett (19 500 euró), melynek projektje mélyszegénységben élők emberi lakhatásához nyújt segédkezet. Második a Munka-Kör Alapítvány lett (18 000 euró), amely súlyosan fogyatékos hallássérültek foglalkozási esélyeinek javításához nyújt segítséget. A harmadik helyezett Snétberger Alapítvány (16 500 euró) hátrányos helyzetű roma gyerekek oktatására szóló programjával segíti a rászorultak felemelkedését. Közös vonás, hogy mindegyikük új megközelítésben, az érintettek számára fenntartható módon igyekszik enyhíteni különféle hátrányos helyzetű csoportok gazdasági kiszolgáltatottságát.

Az UniCredit Alapítvány és az UniCredit Bank Hungary Zrt. által kiírt pályázat fő célja a rászorulók gazdasági esélyeinek tartós, fenntartható növelése volt.

Nem véletlen, hogy a nyerteseink ennyire különböző területeken és módokon segítik a rászorulókat; egyikük a mélyszegénységben élők lakhatási körülményeit javítja, másikuk a fogyatékkal élők mellé állt oda, a harmadik pedig zenei tehetségek pályáját indítja el. Meggyőződésünk, hogy a szociális támogatások terén is nagy szükség van a sokféleségre, új szemléletmódokra és az egyének, közösségek valós helyzetére és sajátos lehetőségeire építő kreatív megoldásokra” – mondta Sipos József, az UniCredit Bank ügyvezető igazgatója.

Fontos, hogy olyan partner szervezetekkel működjünk együtt, amelyeknek jelentős tapasztalatuk van a kirekesztett közösségeket és a társadalom sebezhető rétegeit megcélozó projektek megvalósításában. Az UniCredit Alapítvány célja Magyarországon és azon európai országokban, ahol tevékenykedünk, olyan hosszú távon is értéket nyújtó kezdeményezések megvalósítása, melyek hátrányos helyzetű embereken igyekeznek segíteni a szociális innováció eszközein keresztül” – nyilatkozta Maurizio Carrara, az UniCredit Alapítvány elnöke.

A három nyertes az odaítélt támogatási összegen felül részt vehet a pályázat második fordulójában is, melynek során 2014 októberében az UniCredit Bank munkatársai szavaznak az első eredmények, beszámolók alapján. A munkatársi szavazatok alapján a projektek további összesen 6000 euró vissza nem térítendő támogatásban részesülnek még az idén.

*   *   *

A nyertes projektek:

1. Habitat for Humanity Alapítvány: HabitatPont – Az Építőanyagbank projekt

A Habitat Magyarország a lakhatási szegénység csökkentése érdekében rendszerszintű változások megteremtésén dolgozik. Építőanyagbank projektjük megmaradt, bontott építőanyagokat gyűjt magánszemélyektől, vállalatoktól, építőanyag-gyártóktól, és ezeket a mélyszegénységben élő családoknak juttatja el. A HabitatPont szolgáltatásai nem ingyenesek, de megfizethetők a célcsaládok – elsősorban, de nem kizárólag roma családok – számára. A HabitatPont az olcsó építőanyag mellett közösségépítéssel, szerszámkölcsönzéssel, képzésekkel és műszaki tanácsadással is katalizálja a családok saját erőforrásainak mozgósítását. A programban részt vevő családok házainak állapota javul, otthonaik melegebbé, biztonságosabbá és időállóbbá válnak. Megerősödik a helyi közösség, javul a résztvevők személyes önértékelése, döntéshozatali képességük, bizakodóbb jövőképet alakítanak ki, és egyben szakmai jártasságuk is nő. Mindezeknek köszönhetően pedig javulnak esélyeik a munkaerőpiacon is, és ez gazdasági stabilitásuk javulásához vezet.

2. Munka-Kör Alapítvány: Hallássérültek szakképzésének és munkavállalásának elősegítése a nyílt munkaerőpiacon

Az alapítvány 2003 óta foglalkozik súlyosan fogyatékos hallássérültek integrált foglalkoztatásával és nyílt munkaerőpiacra helyezésükkel, sorstárs-segítők útján. A sorstárs-segítők, mentorok és rehabilitációs foglalkozási tanácsadók részben megváltozott munkaképességű, hallássérült munkavállalók, részben halló munkatársak. A segítségükkel munkába állók száma meghaladja az évi 120 főt: ők a hallókkal való együttműködés során elsajátíthatják a helyes beszédet, kiejtést, írásbeli fogalmazást, a jelnyelvet, írótolmácsolást. A képzés során olyan feladatokat és helyzeteket kell megoldaniuk, amelyekre a többségi társadalom halló embereivel való kommunikáció épül. Ennek eredményeként a támogatottak 1-2 év után kerülnek ki az alapítvány védőszárnyai alól, új munkahelyet találnak, családot vállalnak, kiválóan boldogulnak az életben.

3. Snétberger Zenei Tehetség Kiemelten Közhasznú Alapítvány: „Önállóan, de nem egyedül” projekt

A projekt a zeneileg tehetséges, ugyanakkor hátrányos helyzetű, roma fiatalokat célozza. A zenész cigány családok generációk óta muzsikálásból élnek, ám a fogyasztási és kulturális szokások átrendeződése miatt tudásuk piacképtelenné vált. Önerőből nem tudnak rugalmasan reagálni ezekre a változásokra, megfelelő képzettség híján mind a zenei világból, mind az egyéb foglalkoztatási területekről kiszorulnak. Az alapítvány olyan gazdasági és képzési modellt működtet, amelyben a diákok egyrészt piacképes zenei tudást kapnak, másrészt olyan kompetenciákat és motiváló élményeket szereznek, amelyek képessé teszik őket a szegregált vidékeken könnyen felhalmozódó hátrányok ledolgozására, közép- vagy felsőfokú tanulmányok elvégzésére is.






CSRLABOR: Magyarország első vállalati CSR-híroldala

Cinizmus lengi körül a jótékonykodást ma Magyarországon. Mint mindenben, ebben is az önérdeket keresik, a haszonszerzést látják sokan. Különösen igaz ez a vállalati társadalmi felelősségvállalásra (angolul corporate social responsibility - CSR) . Cinikusan viszonyul hozzá a közvélemény egy része, mert...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr

Close

Highlighting is Turned On - Give it a try by highlighting some text or hovering over an image!

Highlighter

Close Bubble

Thank you for your comment!

Your comment will be shown publicly once it is approved by site moderator.

Highlighter

Close Bubble

Post Comment ›

what is Highlighter?

highlighter.com

Annotype allows you to highlight any text or image on this page, then leave an annotation right there for everyone to see! It's just like leaving a comment.

Watch the video below to see it in action!

What is Highlighter?

Highlight. Comment. Share. It really is that simple!