2017 szeptember 25 hétfő

5 millió forint támogatás a békéscsabai civileknek

A Budapest Bank Békéscsabáért Program negyedik pályázati ciklusában 19 nonprofit kezdeményezés nyert 100 és 500 ezer forint közötti támogatást. A Békéscsabához és agglomerációjához kötődő civilek ezúttal az idegenforgalom és hagyományőrzés, valamint a nők munkaerő-piaci esélyegyenlősége kategóriákban pályázhattak. A Budapest Bank és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselői ünnepélyes keretek között adták át az adományokról szóló okleveleket a díjazott civil szervezeteknek.

A Budapest Bank 2013 őszén indította el a Budapest Bank Békéscsabáért Programot, amelyre a város és közvetlen környezetének fejlődését szolgáló, helyi, nonprofit kezdeményezésekkel lehet pályázni. Az érintett szervezetek az idén tavasszal meghirdetett negyedik ciklusban turizmusfejlesztést és hagyományőrzést szolgáló rendezvények szervezéséhez, kiadványok készítéséhez, eszközfejlesztéshez, szakmai eszmecsere megvalósításához, valamint a nők munkaerő-piaci helyzetének javítását, az inaktív női munkavállalók elhelyezkedését, vagy vállalkozóvá válását támogató programokhoz igényelhettek támogatást. A Budapest Bank és Békéscsaba Önkormányzata közösen biztosította a pályázat 5 millió forintos forrását, amelyből 3,5 millió forintot a bank, 1,5 millió forintot a város bocsátott rendelkezésre. A kiírásra érkezett összesen 41 pályázat közül a bírálóbizottság 18-at részesített támogatásban, egy további nyertes pályázót pedig a Budapest Bank békéscsabai Bankműveleti Központjának munkatársai választottak ki.

Az idegenforgalom és hagyományőrzés kategóriában 31 pályázó közül 14 szervezet nyert el összesen 3.600.000 forint támogatást, amelyből a kiválasztott szervezetek többek között a népzenei, néptáncos és kézműves hagyományok megőrzésével kapcsolatos, valamint Békéscsaba kulturális és nemzetiségi sokszínűségét népszerűsítő programokat valósíthatnak meg.

A program további 1.400.000 forinttal járul hozzá a nők munkaerő-piaci esélyegyenlőségének megteremtéséhez. Ebben a kategóriában a bírálóbizottság 10 pályázó közül 5-nek ítélt oda pályázati támogatást. A megvalósuló kezdeményezések célja elsősorban az inaktív nők – kiemelten a kisgyermekes édesanyák – munkaerő-piacra való visszatérésének elősegítése tanácsadás, képzések, tréningek által.

„A korábbi, kulturális témájú felhívásainkra beérkezett pályázati anyagokban is szembeötlő volt, hogy a civil szervezetek – a helyi közösség igényeit felismerve - előtérbe helyezik a hagyományőrzést szolgáló, illetve a térség kulturális sokszínűségét méltató kezdeményezéseket, ezért is éreztük fontosnak, hogy ez a téma legyen a mostani pályázati ciklusunk egyik fő pillére. Az esélyegyenlőség, ezen belül is kiemelten a női munkavállalók érvényesülésének elősegítése pedig vállalati kultúránk egyik fontos eleme, ezért örömmel láttuk, hogy ebben a kategóriában is színvonalas kezdeményezésekkel pályáztak a civil szervezetek” - mondta el Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank operáció és minőség vezetője az ünnepélyes díjátadón.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere az eredményhirdetésen a város és térsége színes kulturális örökségét és hagyományait emelte ki. „A pályázó civil szervezetek kezdeményezései ezúttal is a város értékeit képviselték. Örömmel tapasztaltuk, hogy városunk rendkívül gazdag népművészeti, gasztronómiai és kulturális hagyományainak ápolása, és a fiatalabb generációknak történő átadása mennyire fontos a helyi civil szférának. Az inaktív női munkavállalók munkaerő-piacra való visszatérését segítő, támogatást nyert programoktól pedig azt várjuk, hogy növelni fogják a városban élő nők munkaerő-piaci esélyeit, és a munkaadói oldalon is pozitív szemléletváltozást indítanak el. Köszönöm a Budapest Bank vezetőségének és munkatársainak, hogy közösen ezúttal is példaértékű kezdeményezések megvalósításához tudunk hozzájárulni” – mondta el a polgármester.

A pályázat bírálóbizottságának társelnökei Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, valamint Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank operáció és minőség vezetője voltak. A bizottság munkájában további tagokként Nánási János, a Békés Megyei Hírlap kiadóvezetője és főszerkesztője, Füzesy Tamás, az Erőforrás Alapítvány United Way Magyarország ügyvezető igazgatója, illetve Cs. Tóth Marianna, a Budapest Bank PR vezetője vettek részt.






CSRLABOR: Magyarország első vállalati CSR-híroldala

Cinizmus lengi körül a jótékonykodást ma Magyarországon. Mint mindenben, ebben is az önérdeket keresik, a haszonszerzést látják sokan. Különösen igaz ez a vállalati társadalmi felelősségvállalásra (angolul corporate social responsibility - CSR) . Cinikusan viszonyul hozzá a közvélemény egy része, mert...

Folytatás »

Elérhetőségeink

  • twitter
  • facebook
  • linkedin
  • youtube
  • flickr

Fotók » Flickr

Close

Highlighting is Turned On - Give it a try by highlighting some text or hovering over an image!

Highlighter

Close Bubble

Thank you for your comment!

Your comment will be shown publicly once it is approved by site moderator.

Highlighter

Close Bubble

Post Comment ›

what is Highlighter?

highlighter.com

Annotype allows you to highlight any text or image on this page, then leave an annotation right there for everyone to see! It's just like leaving a comment.

Watch the video below to see it in action!

What is Highlighter?

Highlight. Comment. Share. It really is that simple!