környezetvédelem
Először osztották ki az élelmiszeripari Greennovációs Nagydíjat
Az idén első alkalommal hirdetették meg a Greennovációs Nagydíjat, amelyre 23 pályamunka érkezett. A gyártó kategóriában az első díjat a vízfelhasználását 30 százalékkal csökkentő Dreher Sörgyárak Zrt. vihette
Négy példa a Marstól
A Mars Magyarország már második alkalommal jelent meg a CSR Piacon: a 2009-es „zöld iroda” pályázat után idén négy példát helyezve fókuszba, melyek közös pontja az azonos koncepció
„hello holnap!” – Telekommal a fenntartható fejlődésért
„hello holnap!” néven fenntarthatósági kommunikációs kampányt indított december 27-től a hazai médiában a Magyar Telekom. A rádióban, tévében és interneten látható kampányban közismert személyek mondják el év végi
A Cetelem faültetéssel csatlakozott a WWF klímavédelmi programjához
A Cetelem és a WWF Magyarország elmúlt évben kezdődött együttműködésének első lépéseként 2009-ben a bank karácsonyi ajándékozási gyakorlatát változtatta meg, és partnereinek szánt ajándékként 2,5 millió forint értékű
„Nagyobb a nyomás a cégeken”
2010. december 1-én adja át a Deloitte a Zöld Béka - teljes nevén Közép-Európai Környezeti Jelentés - Díjakat. A díjra a régió bármely országából, üzleti szektortól és az










