zöld
Négy példa a Marstól
A Mars Magyarország már második alkalommal jelent meg a CSR Piacon: a 2009-es „zöld iroda” pályázat után idén négy példát helyezve fókuszba, melyek közös pontja az azonos koncepció
„hello holnap!” – Telekommal a fenntartható fejlődésért
„hello holnap!” néven fenntarthatósági kommunikációs kampányt indított december 27-től a hazai médiában a Magyar Telekom. A rádióban, tévében és interneten látható kampányban közismert személyek mondják el év végi
A Cetelem faültetéssel csatlakozott a WWF klímavédelmi programjához
A Cetelem és a WWF Magyarország elmúlt évben kezdődött együttműködésének első lépéseként 2009-ben a bank karácsonyi ajándékozási gyakorlatát változtatta meg, és partnereinek szánt ajándékként 2,5 millió forint értékű
„Nagyobb a nyomás a cégeken”
2010. december 1-én adja át a Deloitte a Zöld Béka - teljes nevén Közép-Európai Környezeti Jelentés - Díjakat. A díjra a régió bármely országából, üzleti szektortól és az
Európai iskolák az élhető bolygóért
November elején 4 magyar iskolai osztály vett részt a WWF és az ERSTE Alapítvány „Európai iskolák egy élhető bolygóért" elnevezésű nemzetközi iskolai környezetvédelmi kezdeményezésén, amely Ausztriában tartotta indító










